Retargeting kampány

Több ügyfél, aki biztosra akar menni, előszeretettel használja a retargeting megoldásunkat. Egyik nagy tapasztalatú ügyfelünk, a Vatera is így tett.


A megjelenések célja az volt, hogy az érdeklődőket mindenképpen meggyőzzék, érdemes vásárolni az ünnepek előtt.

Ügyfél: Vatera
Cél: Vásárlás generálása

Az ügynökség ehhez az Infinety portfólió egyik innovatív megoldását hasznosította, a két fázisból álló, úgynevezett retargeting kampány megoldást. Ennek során első körben kattintás alapú kampány futott, melynek során az Infinety összegyűjtötte a téma iránt érdeklődőket egy adatbázisba. Amint lezárult az adatgyűjtés, elindult a második fázis, újabb kreatív anyagokkal, csak azoknak a látogatóknak, akik az első részben rákattintottak a bannerekre.


A retargeting eredményeképpen a második fázisban több mint 20%-al nőtt a kattintási arány, kiemelten sikeressé téve az Ügyfél promócióját!

Amennyiben további információra lenne szüksége, úgy állunk szíves rendelkezésére a sales@infinety.hu címen.